Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Gagyi műszerekkel házalt Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. január 10.

ImageCsaló nővel szemben indítottak eljárást a Sárbogárdi Rendőrkapitányság nyomozói január első napjaiban. A 26 éves sárkeresztúri nő az eddigi adatok szerint legalább három sértettnél járt és háziorvosukra való hivatkozással orvosi műszernek nevezett készüléket ajánlott fel megvételre. A 90.000.-Ft és 220.000.- Ft között eladott készülékek a vételár töredékét sem érik el. A nyomozók sejtik, hogy az országban több károsultja is van a csaló nőnek…

Tovább...
 
Nyakó cinikus hazugsága csak súlyosbítja az MSZP-s benzinbotrányt Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. január 10.

Image"Nyakó István szánalmasan próbálja tisztára mosni MSZP-s párttársait, Laboda Gábort és Kránitz Lászlót, akik OMV-benzinkutakat üzemeltetve minden egyes állami autó megtankolásakor saját zsebüket hizlalják. Ráadásul hazudik is, hiszen a Fidesz-frakció nem önszántából tankol az OMV-nél, hanem kénytelen ezt tenni. A parlamenti frakciók ugyanis az Országgyűlés Hivatala keretén belül kényszerűen részesei lettek a kormány elbaltázott, csak az osztrák államnak és az MSZP-s képviselőknek kedvező benzintendernek." - áll dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének közleményében. 

 
Papírforma-győzelem Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. január 10.

ImageA papírformának megfelelően az Alcoa FKC hazai pályán nagykülönbségű győzelmet aratott a Hunnia KSK ellen. Pálfay Károly sajtóreferens elmondta honlapunknak, hogy a félidőben már kilencgólos előnyre tettek szert a fehérváriak, amit a meccs végére tizennégyre növeltek. Tilinger Tamara a vasárnapi tizenhárom után ezúttal tíz gólt lőtt. Kapási Anna először szerepelt felnőtt NBI-es mérkőzésen.

Tovább...
 
Munkaárokba hajtott egy autó a Berényi úton Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. január 10.

ImageKözlekedési balesetről érkezett bejelentés a székesfehérvári tűzoltóság ügyeletére szombaton kora este: Székesfehérváron, a Berényi úton egy személygépkocsi a félig betemetett munkaárokba hajtott. Az autót a tűzoltók daruval emelték vissza az útra. Személyi sérülés nem történt.

Tovább...
 
Folytatják az imát Kaszap István és Bogner Mária Margit boldoggá avatásáért Nyomtatás E-mail
Írta: Székesfehérvári Egyházmegye   
2010. január 10.

ImageA hívek pozitív visszajelzése és kérése alapján a Székesfehérvári Egyházmegyében folytatják a közös imádságot Kaszap István és Bogner Mária Margit boldoggá avatásáért. Spányi Antal megyés püspök körlevelében az előző évhez hasonlóan a vasárnapi szentmisékben a hívek könyörgései között a következő fohászt kérte:

Tovább...
 
Albacomp-Kaposvár 83-85 Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. január 10.

ImageKommentár nélkül: Albacomp-Kaposvár 83-85 (21-20, 26-30, 18-19, 18-16) Székesfehérvár, 2700 néző Játékvezetők: Ádám, Király, Török / Albacomp: Simon 17/3, Hanga 4, Radovic 9, Lee 24, Banks 6 Cs: Keller 2, Antal, Bódi 7, Madár, Toya 14/3 / Kaposvár: Vojvoda 15/9, Welton 14, Prejean 15/3, Hendlein 24/3, Dávid 10, Cs: Kovács, Soós 3/3, Kiss, Orosz 4

 
"Nem azért dolgoztunk eddig a szezonban..." Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2010. január 10.

ImageZsinórban harmadik mérkőzésén maradt pont nélkül csapatunk, s ez érződött is a meccs után, a hazai öltöző hangulatán. A játékosok kemény, csalódott, ám annál önkritikusabb szavakkal illették teljesítményüket. Szépségdíjas gólt szerzett Kovács Csaba a mérkőzés elején, ennek ellenére természetesen ő sem lehetett elégedett a lefújás után:

Tovább...
 
A Fidesz megvédi a nyugdíjakat az MSZP-től! Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz   
2010. január 10.

Image"A Fidesz garanciát vállal arra, hogy hatalomra kerülése esetén megvédi a nyugdíjasokat és megőrzi a nyugdíjak reálértékét." - fogalmazott Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője szombati sajtótájékoztatóján. Az fideszes politikus véleménye szerint a Gyurcsány-korszak tönkretette a nyugdíjasokat, döntéseivel háborút indított az idősek ellen. Szijjártó rámutatott, hogy folyamatosan csökkent a nyugdíjak reálértéke, a nyugdíjasokat érő infláció évek óta magasabb, mint az átlagos infláció, elvették a 13. havi nyugdíjat, megszűnt a fűtéstámogatás, illetve az áremelések is leginkább a nyugdíjasokat érintik jelenleg is.

Tovább...
 
Kamionok zárták el az utat Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. január 08.

Közlekedési balesetről érkezett bejelentés a székesfehérvári tűzoltóság ügyeletére pénteken késő délelőtt. Székesfehérvár határában, a 7-es és a 8-as főút közös, várost elkerülő szakaszán, a szabadbattyáni lehajtó és az Új Csóri úti körforgalom között az esőben két nyerges vontató ütközött. A székesfehérvári tűzoltók két gépjárműfecskendővel és a műszaki mentőszerrel vonultak a balesethez.

Tovább...
 
Simon M. Veronika és a jó palócok Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. január 08.

ImageBadiny Jós Ferencről készített festményt Simon M. Veronika. A művésznő a történetírót, sumerológust megjelenítő alkotást január 24-én (vasárnap), adja át a Palóc Társaság vezetőinek. Az ünnepségre a Budavárban, a Szentháromság téren kerül sor, azon belül is a Magyar Kultúra Alapítvány Székházában, a Társaság éves értékelő és díjkiosztó ünnepségén.

Tovább...
 
Rövidesen építik a perkátai elkerülőt Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. január 08.

ImageA Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a kivitelezési pályázatot a 62. sz. főút fejlesztésére az M8 autópálya (új Duna-híd) és Székesfehérvár között, Perkáta település elkerülésére. Fazekas Orsolyától, a Zrt. kommunikációs vezetőjétől megtudtuk, hogy a fejlesztés során 5.927 m hosszban új nyomvonalú 2x1 sávos útszakasz kerül kialakításra. A beruházás folyamán védfasort ültetnek, valamint hófogó véderdőt is telepítenek.

Tovább...
 
<< Első < Előző 3021 3022 3023 3024 3025 3026 3027 3028 3029 3030 Következő > Utolsó >>

Eredmények 33221 - 33231 / 38044