Írta: Videoton FC
|
2009. november 09. |
A Soproni Liga 14. fordulójának zárómérkőzésén a Győri ETO - a Videoton következő bajnoki ellenfele - 1-0-ra legyőzte a Debreceni VSC-t, és ezzel a Vidi már matematkailag is őszi első. Csapatunk egy fordulóval az idényzárás előtt, a vesztett pontokat tekintve négy ponttal vezet a Loki, hattal az Újpest és a Zalaegerszeg, héttel a Győri ETO előtt.
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2009. november 09. |
Újabb székesfehérvári játékos került kettős igazolással a Miskolci Jegesmedvékhez, hiszen miután a borsodi alakulat szerződést bontott a szlovák Emil Hornikkal, sikerült megszerezniük csapatunk védőjét, Maklári Eriket. Úgy tűnik, nagyszerű lehetőség tehetséges fiataljaink számára a miskolci szereplés: a kapus Bálizs Bence mellett Tóth Adrián, Hajós Roland és Hetényi Péter is a MOL Ligában érdekelt Miskolci Jegesmedvéket erősíti immár hónapok óta, és a sor most egy újabb Sapa Fehérvár AV 19-korongossal bővült, aki nem más, mint Maklári Erik.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2009. november 09. |
Varga Mihály gazdasági elemzők jelentéseit idézte napirend előtti felszólalásában, azt bizonyítva, hogy szó sincsen gazdasági sikerekről. Az Orbán-kormány pénzügyminisztere Katona Tamás államtitkár múlt heti parlamenti felszólalását hozta fel példaként arra, hogy "hadilábon áll a kormány az adatokkal". A Pénzügyminisztérium államtitkára Varga múlt hétfői napirend előtti felszólalására reagálva azt állította, hogy a legtöbb elemzőintézet elismeréssel adózik a kormány gazdaságpolitikájának, és a Fidesz a nemzetközi gazdasági megfigyelőkkel áll vitában.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. november 08. |
Megkezdte az egyeztetéseket az a munkacsoport, amelyet a múltkori közgyűlés állított fel annak az anomáliának a tisztására, hogy miközben áfacsökkentésről döntött a parlament, ez mégis díjemelést okozna Székesfehérváron. A munkába azonban nem csatlakozott be az MSZP. „Remélem, hogy nem azért nem jöttek el a megbeszélésre, mert csak sajtótájékoztatói szinten tartják fontosnak az áfaccsökkenést, hanem csupán közbejött nekik valami.” – nyilatkozta a sajtónak Dr. Cser-Palkovics András.
|
Tovább...
|
|
Írta: fejer.hu
|
2009. november 08. |
Gimnáziumi aulák nagyszüneti hangzavarához mérhető zsibongással vette kezdetét a Köfém sportcsarnokában az idei pályaválasztási kiállítás, ahol a különféle oktatási, képzési intézmények - köztük a megye által fenntartottak is - kínálták magukat a döntés előtt állóknak...
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. november 08. |
Székesfehérvár önkormányzata idén is meghirdeti az Év Székesfehérvári Vállalkozója díjat. A kitüntetésre november 20-ig lehet javaslatot tenni. A díjat elsőként a Lászlóvill Kft és az Alba-Zöchling Kft kapta – tájékoztatta a média képviselőit Vargha Tamás, a társadalmi kapcsolatok tanácsnoka, aki e témában tartott sajtótájékoztatót.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. november 08. |
Közlekedési balesethez riasztották a székesfehérvári tűzoltókat. Bisztricz Anett, a tűzoltóság szóvivője arról tájékoztatta a Fehérvári Hírek szerkesztőségét, hogy Székesfehérváron, a Móri úton két személygépkocsi ütközött. A mentők az elsődleges adatok szerint az egyik sofőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A baleset során a kocsma ablaka is betörött. |
Tovább...
|
|
Írta: Videoton FC
|
2009. november 08. |
Küzdelmes mérkőzésen sikerült győznie a Videoton FC II-nek az NB II Nyugati Csoportjában. Az utolsó őszi meccsünkön a kilencvenegyedik percben rúgtuk a győztes gólt. Az első félidőben, sőt, a találkozó legnagyobb részében nézőriasztó játék folyt a pályán. A pénteken este még Sebők mögött kispadozó Tomas Tujvel kapusnak köszönhettük, hogy kapott gól nélkül úsztuk meg az első félidőt, sőt, az egész mérkőzést. Közelről, távolról, fejesből, lövésből – kivétel nélkül minden kapura menő labdát hárított a kapus. A szünetben kissé átrendezte a csapatot Varga István vezetőedző.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. november 08. |
Az Alcoa FKC félidei hétgólos vezetéséből a Hódmezővásárhely ötöt ledolgozott a második játékrész közepéig, de ekkor a féléves kihagyást követően ezen a mérkőzésen visszatérő Kaszás Ivett sorozatban elért három találatával újra megnyugtató előnyt szereztek, és végül 24-20-ra nyertek a hazaiak. - kaptuk a hírt Pálfay Károly sajtóreferenstől.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2009. november 08. |
"Kezdeményezni fogja az erzsébetvárosi Fidesz-frakció az előzetesben lévő Hunvald György VII. kerületi polgármester fizetésének felfüggesztését." - mondta szombati sajtótájékoztatón Vattamány Zsolt, Fidesz erzsébetvárosi frakciójának vezetője. Vattamány a sajtótájékoztatón utalt arra, hogy egy nappal korábban a kerületi kormány többségű képviselőtestület úgy döntött: továbbra is jár Hunvald Györgynek az alapilletménye az önkormányzattól.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. november 08. |
A katolikus, református és evangélikus egyház megütközéssel értesült az Országgyűlés által elfogadott népszámlálásról szóló törvény szövegéről. A törvény szerint ugyanis nem kérdezhetik a 2011-es népszámláláson a vallási, felekezeti hovatartozást. A három egyház püspökeinek novemberi találkozóján, amelyet Budapesten, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságán tartottak, egyebek között erről is szó esett. |
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3091 3092 3093 3094 3095 3096 3097 3098 3099 3100 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 33991 - 34001 / 38360 |