Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Ennyit az uniós források felhasználásáról... Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 21.

Image"Az Állami Számvevőszék szerint tavaly az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében - melynek egyébként része a Magyar Géniusz Program is - megítélt források aránya mindössze 34, míg a szerződéssel lekötött pénzösszegé 19 százalék volt. Igen alacsony a ténylegesen kifizetett források aránya, csupán 2,3 százalék! Ennyit az uniós források felhasználásáról, és a Gyurcsány-Bajnai kormány tehetségéről." - áll dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének közleményében 

 
A FIFA megalapította a Puskás Ferenc-díjat Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz   
2009. október 21.

ImagePuskás Ferenc-díjat alapított a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA). Orbán Viktor, a Puskás Akadémia alapítója szerint a Bp. Honvéd és a Real Madrid emblematikus csatárának élete máig tanulsággal szolgálhat a magyarok számára, hogy közös akarattal és elszántsággal ez a kis ország is tud győzni, s ennek a díjnak az alapítása közös siker, mert egész Magyarország nyert vele. Puskás Ferenc-díjat alapított a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), melynek elnöke, Joseph Blatter bejelentette, hogy az elismerést mindig a legszebb gólt szerző játékos veheti át a szervezet éves, zürichi gáláján.

Tovább...
 
Spányi Antal ellátogatott a Fehérvár Médiacentrumba Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 20.

ImageMegalakult a Fehérvár Médiacentrum, amely tegnap óta teljesen megújult televíziós adással szórakoztatja a nézőket. A médiacsoportot a Székesfehérvári önkormányzat működteti. A tévécsatornát, rádióműsort, hetilapot (FehérVár) és weboldalt is üzemeltető központ igazgatója dr. Farkas Attila Erik, akinek meghívására még Spányi Antal megyés főpásztor is ellátogatott a centrumba. Püspök atya megtekintette a megszépült, modernizált stúdiókat, s megismerkedett azokkal a szakemberekkel, akik mostantól e központ csapatát erősítik.

Tovább...
 
A Móri KSC hétvégi mérkőzéseiről... Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 20.

ImageAz egykoron BEK győztes BP Honvéd gárdáját fogadta a hétvégén a móri férficsapat. Habár Kovács Péter szintű játékosok már nem játszanak az egyesület szineiben, de a harcosságban, akaratban a jelenkori gárda is dicséretet érdemel. Rendkívül szoros első félidőt követően (9:10) a folytatásban egyre több hibát vétettek a hazaiak a támadásbefejezések során, majd a végjátékban sem sikerültek az eltervezett megoldások. Összeségében közel egyenlő erők küzdelmét láthatta a közönség, amelyben az ezúttal jobban koncentráló vendégek diadalmaskodtak 21:26 arányban.

Tovább...
 
Hogyan maradhatnak talpon a vállalkozások a legkritikusabb negyedévében? Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 20.

ImageA tavalyi évet követően idén is folytatódik a kis- és középvállalkozóknak szóló Raiffeisen Üzlettárs Klub rendezvénysorozat. A program következő helyszíne október 20-án Székesfehérvár lesz. Juhász Géza szerint azért is különösen aktuális és sorsdöntő a konferencia témája, mert a hazai kis- és középvállalkozások adják a hazai GDP felét adják, és ezek a társaságok foglalkoztatják a magyarországi munkavállalók 70 százalékát.

Tovább...
 
Megkezdődhet Székesfehérvár állomás forgalmi szimulációs vizsgálata Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 20.

ImageKiírta a pályázatot Székesfehérvár állomás forgalmi szimulációs vizsgálatának elvégzésére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Fazekas Orsolya kommunikációs vezetőtől megtudtuk, hogy a tervezői szerződés keretében a Tervezőnek el kell készítenie Székesfehérvár állomás forgalmi szimulációs vizsgálati tanulmányát. A vonatforgalom élethű megjelenítése és a megfelelő statisztikai adatok gyűjtése érdekében a szimulációt ki kell terjeszteni minden vasútvonalon a Székesfehérvárhoz legközelebb eső állomásig.

Tovább...
 
David Bornhammar a Sapa-nál Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 20.

ImageNéhány napon belül megérkezik Székesfehérvárra David Bornhammar, a Sapa Fehérvár AV 19 új játékosa. A klub már le is igazolta a 28 éves svéd védőt, akit 2010 áprilisáig köti szerződése a csapathoz. A hátvéd 185 cm magas, 90 kg, s az előző szezont a Leksandnál töltötte, ahol 43 meccsen 6 gólt és 13 gólpasszt produkált. Korábban játszott a svéd – AIK, Skövde IK, Leksand - első és másodosztályon kívül a norvég – Stavanger - és a dán - Rodovre - bajnokságban, valamint a német - EV Weiden - másodosztályban is. A sportoló a hétvégi meccseken remélhetőleg már pályára is áll.

 
Titkosszolgálat - Az MSZP és az MDF egymás cinkosai Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 20.

Image"Az MSZP és az MDF egymás cinkosai, egymás bűntársai abban, hogy politikai célokra használták és használják fel a titkosszolgálatokat. Az országgyűlési szavazáson majd kiderül, hogy a szocialisták végül a bűnözés vagy az igazságszolgáltatás oldalára állnak." - áll dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének közleményében. 

 
Elköltözött a Gyámhivatal, valamint az Anyakönyvi és Okmányiroda Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 20.

ImageA tegnapi nappal elköltözött a Polgármesteri Hivatalból a Gyámhivatal, valamint az Anyakönyvi és Okmányiroda. Stettler Zsuzsanna sajtóreferens arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy ettől az időponttól az Anyakönyvi és Okmányiroda valamennyi tevékenységével a dr. Koch László utca 4/B szám alatt, a Gyámhivatal pedig a Városház tér 2. szám alatt fogadja az Ügyfeleket.

 
Lyukas Zászló Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 20.

Image- ezzel a címmel nyílik kiállítás október 22-én, 18 órakor a Malom Házban (Székesfehérvár, Malom utca 7.). A tárlaton ünnepi beszédet mond Vargha Tamás, Székesfehérvár tanácsnoka, a Fidesz választókerületi elnöke. Az esten közreműködik: Buch Tibor színművész. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a programra!

 
Káosz a fővárosban Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz   
2009. október 20.

Image"A fővárosban rendkívül súlyos helyzet alakult ki, a város működőképességét nem lehet alkalmi koalíciókötésekkel szinten tartani." - fejtette ki napirend előtti felszólalásában Pokorni Zoltán. Pokorni Zoltán a fővárosi koalíció felbomlásáról szólva kiemelte: nem előzmények nélküli az, aminek most tanúi vagyunk. Mint mondta, az egész országot, minden jóérzésű embert felháborították azok az ügyek, sokak által joggal korrupciós ügyeknek tekintett esetek, amelyek az elmúlt hetekben, hónapokban kerültek napvilágra.

Tovább...
 
<< Első < Előző 3091 3092 3093 3094 3095 3096 3097 3098 3099 3100 Következő > Utolsó >>

Eredmények 34035 - 34045 / 38257