Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Ma teszik közzé a felvételi ponthatárokat Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 24.

ImageMa este kiderül, hogy ki szerzett elég pontot ahhoz, hogy bejusson abba a felsőoktatási intézménybe, amelyben tanulmányait folytatni szeretné. A ponthatárokat ugyanis este teszik hivatalosan közzé a www.felvi.hu-n. A honlapon regisztrált diákok elektronikus formában, személyre szólóan is megkapják pontjaik „állását”, akik pedig előzetesen engedélyezték, azoknak sms-t is küldenek. A következő napokban az Oktatási Hivatal minden jelentkezőt írásban értesít az eredményekről.

 
Nemzetközi Jazzverseny Siófokon Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény - Tóth Bence PR-referens   
2008. július 24.

ImageSiófok nem csak a Balaton, de a jazz fővárosa is, hiszen július 21 és 26. között kerül megrendezésre az I. Kodolányi Nemzetközi Jazzverseny.A Kodolányi János Főiskola Siófoki Intézetében (Siófok, Petőfi sétány 1.) zajló versenyben három forduló után alakul ki a végső sorrend. Az I. Kodolányi Nemzetközi Jazzverseny legjobbjait értékes pénzdíjak is várják, a nyertes zenekar jutalma több mint egymillió forint (5.000 euró).

Tovább...
 
Beszorult sérült a kamionnal ütközött autóban Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény- Bisztricz Anett szóvivő   
2008. július 24.

ImageFrontálisan ütközött egy kamion és egy személygépkocsi szerdán reggel a szakadó esőben Csákberény és a Gánt-Zámoly-Csákvár elágazó között. Az autó sofőrje a roncsok közé szorult, őt a tűzoltók szabadították ki, majd a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Tovább...
 
Szoknya, szandál a sarokba! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 23.

ImageFélretehetjük pár napra a picurka kis szandálokat és a kivágott nyári ruhákat. Az időjárás-előrejelzés szerint ugyanis továbbra is borult, csapadékos napoknak nézünk elébe. Holnap egész nap ugyanúgy esni fog, mint ma, s a Dunántúlon is erős marad az északnyugati szél. A hőmérséklet reggel 13-15 fok körül várható, amely csütörtök délutánra maximum 19-23 fokig kúszik fel. Az esernyő és a pulóver tehát igencsak ajánlott…

 
Kulturális kikapcsolódás a Varkocs szobornál Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 23.

ImageKevés olyan kulturális rendezvényről hallani, amelyet magánkezdeményezésből, saját erővel, mindennemű külső anyagi támogatás nélkül, nyereségérdekeltség-mentesen, csupán a művészet hirdetése és közösségteremtő erejének felhasználása céljából hoznak létre. A Varkocs szobor körül holnap egy ilyen program várja az igényes szórakozásra vágyókat.

Tovább...
 
Vigyázzunk az őzekre! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 23.

ImageBár az Országos Magyar Vadászati Védegylet többször is felhívta a figyelmet arra, hogy megkezdődött az őzek násza, s ilyenkor óvatosabban közlekedjünk az utakon – sokan mégse veszik figyelembe az intelmet, s kárt okoznak magukban, gépjárművükben és az állatokban egyaránt. A felmérések szerint hazánkban évente 500-1000 esetben ütköznek össze vadak az autósokkal.

Tovább...
 
Munkácsy-kiállítás nyílik Székesfehérváron Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 23.

Állandó fegyveres őrzés mellett látható július 31-től október végéig Munkácsy Mihály 33 festménye, valamint néhány relikviája és életének fontos dokumentumai a Városi Képtár – Deák Gyűjteményben. A Pákh Imre magánygyűjteményéből összeállított kiállítás már három éve járja az országot, amely 15. állomásként városunkban pihen meg. A tárlatot 2005 óta majdnem egymillióan tekintették meg. A kiállítást kiegészíti egy dokumentum film a művész életéről, s mellette még szabadegyetemi előadásokat és gyermekeknek szóló múzeumpedagógiai foglalkozásokat is tartanak.

 
Fidelitas a Hegyalja Fesztiválon Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény - Fidelitas   
2008. július 23.

ImageAz idei évben is a vidék talán legnagyobb zenei fesztiválját rendezték a Tisza és a Hegyalja találkozásánál, Tokajban. A számos, különféle zenei irányzatot képviselő (Tátrai Tibortól Varga Zsuzsáig, Deák Bill Gyulától Ganxta Zolee-ig) zenei színhelyek mellett, az ún. Zöld Színpadon környezetvédelmi, kulturális, valamint politikai előadások részvevői lehettek a fiatalok.

Tovább...
 
Esik az eső - késik az aratás Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 23.

ImageA folyamatos esőzések miatt mégsem számíthatnak rekordtermésre a búzát termesztő magyar gazdák. A csapadékos időjárás következtében az aratás nem az elvárt ütem szerint halad. Hazánkban 1,1 millió hektáron nő a gabona, amelynek csak a felét tudták eddig betakarítani. Az előzetes számítások szerint mintegy négy és fél tonnányi búzával lehet majd számolni, amellyel csupán a hazai piac igényeit tudják kielégíteni.

Tovább...
 
Balsay István lemondott jutalmáról az Alba Caritas javára Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 23.

Az Alba Caritas Hungarica Alapítványnak adományozta a Fejér Megyei Önkormányzattól kapott, 1.600.000 Ft-os jutalmának adózás után megmaradt részét Balsay István. A megyei közgyűlés alelnöke ugyanis gyakorló keresztényként úgy érezte, segítenie kell a rászorulókon. S mivel most tud is, felkereste az Alba Caritas vezetőségét, hogy döntsék el ők, kit, s milyen formában támogatnak majd az átnyújtott 800.000 Ft-ból. Mert az igazi hívő ember nemcsak beszéli, hanem cselekszi is a jót…

 
Az FC Fehérvár új partnere a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény - FC Fehérvár   
2008. július 23.

ImageSajtótájékoztató és szurkolói ankét keretében mutatta be a Fehérvár FC új, a 2008-2009-es bajnokságban használandó mezét. A Vidi elsőszámú dressze továbbra is a piros-kék csíkos lesz, változik viszont a mellrész főhirdetése: Garancsi István, a székesfehérvári klub többségi tulajdonosa a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület vezetőjével, Kozma Imre atyával állapodott meg az együttműködésről.

Tovább...
 
<< Első < Előző 3351 3352 3353 3354 3355 3356 3357 3358 3359 3360 Következő > Utolsó >>

Eredmények 36873 - 36883 / 37492