Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Második danos övvizsgát szerzett három fehérvári kempós Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 27.

ImageMásodik danos fekete övvizsgát tett a Székesfehérvári Kempo SE három versenyzője. - kaptuk a hírt Pecsuvácz Péter sajtóreferenstől, aki elmondta: Szűcs Zsolt, Kordás István, és Koncz Gábor a Salgóbányán rendezett vizsgán teljesítette a szükséges próbatételeket. Mindhárom kempós az aktív sportolás mellett már edzősködéssel is foglalkozik. Fekete övvizsgát egyébként évente egyszer tartanak, amelyen idén csak a fehérvári egyesület sportolói vettek részt.

 
A Csodák Palotájában Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 27.

ImageA nyírkos, hideg időben senkinek sincs kedve kimenni az udvarra. A gyerekek is nyűglődnek ilyenkor, mert szaladgálának, meg kell nekik az újdonság, s ég bennük a felfedezési vágy. Unatkoznak a lakásban – a TV-t most felejtsük el! -, tehát vinni kell őket valahova. De hova? Jó ötletnek tűnik a Budapesten található Csodák Palotája, ahol egész napos kikapcsolódás és megannyi technikai „csodajáték” várja az ifjúságot – és a szüleiket egyaránt.

Tovább...
 
Meglepték a hívei Ervin atyát a 80. születésnapját Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 27.

ImageAugusztusban díszpolgári címet kapott, most pedig egy csodálatos ünnepséggel kedveskedtek a hívek Glósz Ervinnek, a nyugalmazott öreghegyi plébánosnak. Az atya köszöntésére az esti mise után került sor, amit titokban szervezett meg utóda, Tornyai Gábor. Az idős pap csodálóitól egy emlékplakettet, valamint egy festményt kapott ajándékba (ez utóbbi Szakál Antal remekműve), de leginkább annak örült, hogy a hívek szemében látta, mennyire szeretik őt…

Tovább...
 
Mire jó a víztisztító berendezés? Nyomtatás E-mail
Írta: Pálfay Károly   
2009. október 26.

ImageManapság szinte minden híradásban találkozhatunk azon állításokkal, hogy Magyarország híresen jó vizei minőségéről és mennyiségéről, és nemzeti kincsünk szinte aranyat ér. Ugyanakkor sokakban felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért is kínálnak hazánkban számos víztisztítási alternatívát úton útfélen. A kérdéskört még az is roppant mód nehezíti, hogy minden gyártó és forgalmazó természetszerűleg a saját termékét tartja az egyetlen megoldásnak.

Tovább...
 
Elmarad a Chioggiai csetepaté és a Játék a kastélyban Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 26.

ImageA kis olasz halászfaluban, Chioggiában legalább három fehérnép jut egy férfira. A férfiak hónapokig a tengert járják, a lányok-asszonyok pedig otthon verik a csipkét. És ahol sok nő van összezárva, ott biztos, hogy előbb-utóbb történni fog valami… - november 29-én viszont biztos, hogy nem tudják meg a nézők, milyen kavarodások történnek a faluban, hiszen a „Chioggiai csetepaté” című előadás elmarad a Vörösmarty Színházban.

Tovább...
 
Mi a magyarázat a fantomberuházással kapcsolatos kinevezési döntésekre? Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 26.

ImageSajtóhírek szerint fantomberuházás élére nevezett ki miniszterelnöki megbízottat Bajnai Gordon. A Kormányszóvivői Iroda október 5-i közleményében az áll: a miniszterelnök az MSZP-s Alföldi Albertet bízta meg az indiai TATA Consultancy Services cég kalocsai beruházásának koordinálásával. Két héttel később kiderült, az informatikai fejlesztésekben érdekelt társaság számára Kalocsa nem célterület, az igazi beruházó a TATA Motors autógyár. A közel 40 cégből álló konglomerátum két tagját összekeverték a Kormányszóvivői Irodán.

Tovább...
 
A nyugdíjasokat is megszorítaná a kormány Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz   
2009. október 26.

Image"A szocialisták nemcsak a fogyatékos embereknél, hanem az időseknél és nyugdíjasoknál is megszorításokat akarnak bevezetni." - mondta Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője hétvégi sajtótájékoztatóján. Soltész szerint nem elég, hogy a szocialisták megszüntették a 13. havi nyugdíjat, a nyugdíjkorrekciós törvény jövő évre vonatkozó részét is eltörlik. Ez az intézkedés mintegy 540 ezer rokkantnyugdíjast érint, tőlük 60 ezer forintot vesz el a kormány.

Tovább...
 
Falco Szova KC Szombathely - Albacomp 98-76 Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 26.

ImageKommentár nélkül: Falco Szova KC Szombathely - Albacomp 98-76 (23-15, 28-20, 25-14, 22-27) Játékvezetők: Dr. Valovics, Ádám, Kapitány Albacomp: Simon 10, Hanga 16/3, Radovic 8/3, Lee 19, Bonner 10/6 Cs: Keller, Antal 3/3, Bódi 7/3, Farkas, Madár 3/3, Fodor Falco: Kálmán 8, Morris 28/6, Wilson 24/12, Kazlauskas 7/3, Horváth 23/6, Cs: Hajmásy, Pankár, Kiricsi, Szanati, Krasznai

 
Garázs és családi ház teteje égett Úrhidán Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 26.

ImageTűzesethez riasztották a székesfehérvári tűzoltókat. Bisztricz Anettől, a Székesfehérvári Tűzoltóság szóvivőjétől megtudtuk, hogy Úrhidán egy családi házzal egybeépített garázs gyulladt ki, a lángok a ház tetőszerkezetére is átterjedtek. A tűzben a garázs és a benne parkoló személyautó kigett, a tetőszerkezet szinte teljesen megsemmisült. Személyi sérülés nem történt.

Tovább...
 
Filep Sándor festményei az öreghegyi templom karzatán Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 26.

ImageAz öreghegyi plébánia korábbi, és jelenlegi plébánosának arcképe is megjelenik azokon a képeken, amelyeket Filep Sándor festett a Magyarok Nagyasszonya plébániatemplom karzatára. A hét darabból álló festménysorozat a keresztség szentségét jeleníti meg: a kereszteléstől kezdve, a bérmáláson át a házasságkötésig, a bűnbánatig, a betegek kenetének kiszolgátatásáig.

Tovább...
 
"(Fény)képes természetrajz" Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 26.

Image- ezzel a címmel nyílik meg Garainé Mariann fotókiállítása október 27-én (kedden), 17 órakor az Aranybulla Könyvtár olvasótermében. A tárlatot Szabó Márta, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének tagja ajánlja a közönség figyelmébe. A program során bemutatót tart Dr. Berkényi Tamás állatorvos, a Vadmadárkórház kuratóriumának elnöke, s még egy "diashow"-ra is sor kerül „Ősz a Yellowstone-ban” - elnevezéssel.

 
<< Első < Előző 3401 3402 3403 3404 3405 3406 3407 3408 3409 3410 Következő > Utolsó >>

Eredmények 37478 - 37488 / 41742