Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
Ünnepségen és díjátadón emlékeztek Szent Lászlóra Nyomtatás E-mail
Hírek - Belpolitika
Írta: Havasi Timea   
2014. június 30.

Image

László napján közös megemlékezést szervezett Szent László király tiszteletére Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzata, a Székesfehérvári Egyházmegye és a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága. Megkoszorúzták az Árpád-házi uralkodó sírját a Prohászka ligetben, ahonnan a résztvevők közösen vonultak át a Szent Lászlóról meghirdetett nemzetközi gyermekrajz-pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére és kiállítás-megnyitójára a Szent István Művelődési Házba. Három országból ezernél is több alkotást küldtek be a gyerekek.
Tovább...
 
Július elseje: munkaszüneti nap a megyei kormányhivatalban Nyomtatás E-mail
Hírek - Belpolitika
Írta: Fehérvári Hírek   
2014. június 30.
Munkaszüneti nappá nyilvánította július elsejét, „a Közszolgálati Tisztviselők Napját” - a korábbi, köztisztviselői törvénnyel összhangban - a hatályos, a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény is. Július elsején, kedden ezért hazánkban zárva lesznek a megyei kormányhivatalok, köztük a Fejér Megyei Kormányhivatal. Valamennyi szervezeti egysége, szakigazgatási szerve, járási hivatala és kormányablaka is szünnapot tart.
Tovább...
 
Kitüntetés, elismerés a Semmelweis-nap alkalmából Nyomtatás E-mail
Hírek - Belpolitika
Írta: Fejér Megyei Kormányhivatal   
2014. június 30.

Image

Július 1-jén a Semmelweis-napot, vagyis a Magyar Egészségügy Napját országszerte ünneplik az egészségügyben dolgozók. Ezen a napon, 1818. július 1-jén született Budán Semmelweis Ignác, a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakja, a gyermekágyi láz kóroktanának megalapozója, „az anyák megmentője”. A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve két munkatársa részesült rangos elismerésben az Országos Tisztifőorvosi Hivatal budapesti ünnepségén.
Tovább...
 
A Székesfehérvár-Ért Nemzetközi Művészkör júliusi programja Nyomtatás E-mail
Hírek - Kultúra
Írta: Fehérvári Hírek   
2014. június 30.

Image

A Székesfehérvár-ért Nemzetközi Művészkör művészeinek és meghívott vendégeinek 2014. július havi programja alább olvasható el.
Tovább...
 
A klasszikus zene és a hungarikumok különleges találkozása Nyomtatás E-mail
Hírek - Kultúra
Írta: Fehérvári Hírek   
2014. június 30.

Image

2014. augusztus 13-19 között ötödik alkalommal rendezik meg a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált (Kaposfestet). A fesztivál ideje alatt , augusztus 18-án szervezik meg a Hungarikumok napját. Ennek érdekessége, hogy Kaposmérőn a Kassai Völgyben hungarikum ételek mellett a világ klasszikus zenei termésének remek darabjait hallgathatják meg az érdeklődők olyan művészek tolmácsolásában, mint Alina Ibragimova, Kelemen Barnabás, Alina Pogostkina, James Boyd vagy Maxim Rysanov.
Tovább...
 
Vidi: Horváth van, ki jön még? Nyomtatás E-mail
Hírek - Sport
Írta: Mátay Balázs   
2014. június 27.

Image

A Videoton csapatánál folytatja pályafutását az Újpest és a Mezőkövesd volt kapusa, Horváth Tamás - közölte a klub saját weboldalán. A válogatottnál is számításba vett 27 éves hálóőr hosszútávra tervez Fehérváron, bár azt nem jelentették be, ez mit is jelent, milyen időtartamra szóló szerződést kötött a piros-kékekkel Horváth, aki így már biztosan nem követi az NB II-be a kiesett kövesdieket.
Tovább...
 
60 éves az Országos Papi Otthon Nyomtatás E-mail
Hírek - Belpolitika
Írta: ÖKK   
2014. június 27.

Image

Jubileumi ünnepséget szerveztek az Országos Papi Otthon fennállásának 60. évfordulóján, Székesfehérváron. Az egykori szeminárium, korábban karmelita kolostor épületében rendezett seményen köszöntőt mondott Bató András, a Katolikus Egyház Szeretetszolgálatának főigazgatója, Spányi Antal megyés püspök és dr. Cser-Palkovics András polgármester is.
Tovább...
 
Gyulai István Memorial Nyomtatás E-mail
Hírek - Sport
Írta: ÖKK   
2014. június 27.

Image

Férfi 400-on indul Chris Brown olimpiai bajnok, férfi 400m gáton pedig két világbajnok: Bershawn Jackson és David Greene is tagja a mezőnynek.
Tovább...
 
Bemutatták az új városi drogellenes stratégiát Nyomtatás E-mail
Hírek - Belpolitika
Írta: Havasi Timea   
2014. június 27.

Image

Aktuális ülését tartotta tegnap délután a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, ahol bemutatták a város új drogellenes stratégiájának tervezetét. Összeállításában három fő irányvonalat követtek a szakemberek. Hangsúlyt kapott a drogmentes, egészséges életmód fenntartása, a kábítószer-fogyasztók kezelése, illetve a drogkínálat csökkentése. Az új munkatervvel a 2003-ban elkészült drogellenes stratégiát vizsgálták felül, illetve aktualizálták a székesfehérvári szakemberek.
Tovább...
 
Kezdődnek az önkormányzati táborok Nyomtatás E-mail
Hírek - Belpolitika
Írta: Havasi Timea   
2014. június 27.

Image

Elkezdődnek jövő hétfőn a székesfehérvári önkormányzat nyári táborai. A Bregyó Sportcentrumban június 30-tól augusztus 8-ig tart a Napraforgó Városi Napközis Tábor, melyre folyamatosan lehet jelentkezni. A Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Tábor a hagyományok szerint Velencén zajlik, melynek utolsó két turnusára – a három testőr kalandos alkotótáborba és a csángó táborba – várják még a gyerekek jelentkezését.
Tovább...
 
Mától PERMETEZIK A GESZTENYEFÁKAT SZÉKESFEHÉRVÁRON Nyomtatás E-mail
Hírek - Belpolitika
Írta: Fehérvári Hírek   
2014. június 27.

Image

Növényvédelmi munkákat végeznek mától a városban a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. megbízásából. A felhasználásra kerülő szerek a méhekre nem, a vizekre azonban közepesen veszélyesek.
Tovább...
 
<< Első < Előző 2231 2232 2233 2234 2235 2236 2237 2238 2239 2240 Következő > Utolsó >>

Eredmények 24575 - 24585 / 38210