Írta: Havasi Timea
|
2017. május 10. |
A hagyományoknak megfelelően néma tiszteletadásokon emlékeztek Székesfehérváron a II. világháború európai befejezésére. Az Európa Nap alkalmából koszorúzások voltak a Béke téri, majd a Szentlélek katonatemetőben, a Városház téren, illetve a pákozdi Katonai Emlékparkban és a csalai katonatemetőben is elhelyezték az emlékezés virágait.
|
Tovább...
|
|
Írta: ÖKK
|
2017. május 10. |
Az ExperiDance Production tulajdonos-művészeti igazgató közreműködésével a Magyar Táncművészeti Egyetemen a 2017/2018-as tanévben színházi táncművész tagozat indul. Az első körben lezajlott felvételi vizsgát követően, május 20-án pótfelvételit tartanak, ahova várják azon 16 évesnél nem idősebb, tehetséges fiatalok jelentkezését, akik tanulmányaikat ilyen irányban szeretnék továbbfolytatni.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta - FMC
|
2017. május 09. |
A legenda szerint nem tér vissza a csalogány az erdőkbe, amíg a gyöngyvirág ki nem nyílik. Most viszont már vígan dalol e fürge madárka, így aki még nem találkozott idén gyöngyvirággal, az is tudhatja, hogy bizony már ott rezegteti a szellő a huncut fehér harangocskákat a levelek között – valahol az erdő mélyén.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2017. május 09. |
Másodízben vendégeskedik Dr. Darnói Tibor a Fejér Szövetség Hétvezér Estek - sorozatában. A Május 09-én 367. HVE - esten „Egység, harmónia, női minőség a magyar szellemiségben” címmel tart előadást.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2017. május 09. |
Móron rendezték meg a félév utolsó Rocky Területi Versenyét. A KID Rock and Roll SE felnőtt táncosait egy formáció képviselte, mivel a többiek az érettségire készülnek.
|
Tovább...
|
|
Írta: Mátay Balázs
|
2017. május 09. |
A Velencei és Velencei-tó Környéki Nagycsaládosok és Rászoruló Családok Klubja (alapítvánnyá alakulás alatt) évek óta mindent megtesz a nehéz körülmények között élő családok, kiváltképp azok gyermekeinek segítéséért, támogatásáért.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2017. május 09. |
Színes programokkal készül a Szent István Király Múzeum a hétre: a Játékmúzeumban a terítékek üzeneteiről, a Patikamúzeumban pedig az allergia lehetséges megelőzéséről hallhatunk, ezúttal a táplálkozás útján. Az Új Magyar Képtár a Pesti nő című könyv bemutatójával vár, a Rendházban pedig gyógykenőcsöket készíthetnek az érdeklődők.
|
Tovább...
|
|
Írta: ÖKK
|
2017. május 09. |
Civil szerkezeteket segítő programot hirdetett meg a Tesco Magyarország. A beérkezett pályázatokról a szakmai zsűri által továbbjuttatott második fordulóban már a vásárlók szavazata döntött. A fehérvári régóban a nyertes pályázó a Jancsárkert Piac és Közösségi Egyesület lett. Ennek köszönhetően szervezik meg májusban illetve szeptemberben a „IV. és az V. Fehérvári Egészségpiac”-ot, melynek célja a testi-lelki egészség elősegítése.
|
Tovább...
|
|
Írta: Tölgyi Kriszta
|
2017. május 09. |
Magyarországon évente 300-450 millió üdítős- és sörös aludobozt gyűjtenek szelektíven, és ebből mintegy 100 millió darabot már az ország 200 pontján elérhető aludoboz-visszagyűjtő automatákba dobnak be. Az automatahasználók 41%-a azért választja a szelektív gyűjtésnek ezt a formáját, mert környezettudatosan szeretne élni, 46%-ukat viszont inkább a dobozokért kapott pénz motiválja.
|
Tovább...
|
|
Írta: Bakó Csaba
|
2017. május 09. |
Nemzetközi szintű elismerést kapott az idén tíz éves debreceni Campus Fesztivál, a legkomolyabb európai minősítő szervezet, az EFFE (Europe for Festivals, Festivals for Europe) a legmagasabb szintű minősítést adta a debreceni rendezvénynek. Az értékelésnél fontos szempont volt, hogy a Campus kulcsszereplő a kelet-magyarországi fiatalok elérésében és minőségi időtöltést biztosít zenei felhozatalával és a fesztivál kísérőprogramjaival.
|
Tovább...
|
|
Írta: Havasi Timea
|
2017. május 09. |
Az átmenő forgalom megszüntetésével és egy közösségi tér kialakításával biztonságosabbá tették a közlekedést és a várakozást a Székesfehérvári Munkácsy Mihály Általános Iskolánál. A 14,5 milliós beruházást saját forrásból finanszírozta a város. A főbejárat előtti teret ünnepélyes keretek között avatták fel tegnap délelőtt.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 1701 1702 1703 1704 1705 1706 1707 1708 1709 1710 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 18756 - 18766 / 38332 |